FaceBookGoogle+Youtube

KTM G+

KTM Facebook

NTP-KTMK-12-0005 NAGYÍTÓKÖRBEN AZ EMBER

 

NTP-KTMK-12-0005 NAGYÍTÓKÖRBEN AZ EMBER

 

     

 

Nagyítókörben az ember

 

 

 

Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola

 

természettudományos tehetséggondozó műhelye

 

 

 

NTP-KTMK-12-0005

 

 

 

 

 

Megvalósult programok

 

 

 

1         FOGLALKOZÁSAINK

 

1.1      KÖZÖS PROGRAMOK

 

 

 

A nagy- és kisgimnazisták összesen 52 órában tevékenykedtek együtt. A közös programok során hangsúlyt fektettünk arra, hogy a „nagyok” taníthassák a „kicsiket”. A foglalkozások során az eddigi évek során megtanult ismereteiket, képességeiket legnagyobb tudásuk szerint adhatták át egymásnak a tanulók. A közös programok során (mint ahogy a projekt elnevezése is mutatja – Nagyítókörben az ember) a tanulók megismerkedhettek az emberi szervezet felépítésével és annak működésével. Megtanulhatták, láthatták, hogyan működünk mi mindannyian.

 

 

 

1.1.1     ALAKULÓ FOGLALKOZÁS

 

Az alakuló foglalkozás során a régi és az új nagyítóköri diákok megismerkedhettek egymással. Közösen felelevenítettük az elmúlt év eseményeit, programjait. Megnéztük az elmúlt évek során készített fényképeket és nosztalgiáztunk kicsit. Foglalkozásunk második részében megbeszéltük az ezévi programunkat. Végezetül közösen megnéztük A hülyeség kora című filmet.

 

A film forrása: http://www.youtube.com/watch?v=F_S2bg506M0

 

A film leírása: „A film 2055-ben egy pusztulásra ítélt világban játszódik. "Miért nem mentettük meg otthonunkat, a Földet, ameddig még lehetett?" - teszi fel a kérdést a főszereplő, egy idős történész számára már archív, 2008-as filmfelvételek nézegetése közben. Az archív felvételeken olyan, ma élő húsvér személyek története elevenedik meg, akik bár a világ különböző pontjain élnek, mégis ugyanúgy szenvednek a klímaváltozás globális hatásaitól.” Forrás: http://www.youtube.com/watch?v=F_S2bg506M0

 

1.1.2     AZ EMBERI SZERVEZET FELÉPÍTÉSÉNEK ÉS MŰKÖDÉSÉNEK EGYSÉGES BEMUTATÁSA

 

Anatómiai atlaszok és torzók segítségével mutattuk be és vizsgáltuk meg az emberi szervezet felépítését és működését. A nagygimnazista diákok több ismeret birtokában biztosabban segédkeztek a műhelyvezetőnek munkájában, bemutatták az egyes szerveket a torzón.

 

 

 

1.1.3     A MOZGÁS SZERVRENDSZERÉNEK MEGISMERÉSE ANATÓMIAI-ÉLETTANI ÉS KÓRTANI SZEMPONTBÓL

 

 

 

A foglalkozás során az anatómiai atlasz segítségével megismerkedtünk a mozgás szervrendszerével. Elsajátított ismereteinket feladatlapok segítségével teszteltük. Csirkecombot vizsgáltunk az ismeretek birtokában, metszeteket elemeztünk fény- és sztereomikroszkóppal. Kísérlet során vizsgáltuk a csontok szilárdságát és rugalmasságát.

 

 

 

1.1.4     A TÁPLÁLKOZÁS SZERVRENDSZERÉNEK MEGISMERÉSE ANATÓMIAI-ÉLETTANI-KÓRTANI SZEMPONTBÓL

 

 

 

A foglalkozás során megismerkedtünk feladatlapok segítségével az emberi tápcsatornával, az emésztőnedvekkel. Az anatómiai atlasz segítségével tanulmányoztuk az emésztéssel kapcsolatos szerveinket. Ezek után disznó- és csirkemájat boncoltunk, metszeteket készítettünk és megvizsgáltuk őket fénymikroszkóppal, valamint sztereomikroszkóppal. Kémiai kísérleteket  végeztünk, amely során a nyál emésztő hatását vizsgáltuk, kimutattuk a biogénelemket és a biogén vegyületeket.

 

 

 

1.1.5     A LÉGZÉS SZERVRENDSZERÉNEK MEGISMERÉSE ANATÓMIAI, ÉLETTANI, KÓRTANI SZEMPONTBÓL

 

 

 

Feladatlapok, az anatómiai atlasz és metszetek segítségével megismerkedtünk a légzés szervrendszerével. Boncolás során elemeztük a sertés gégét és tüdőt. Kísérlet során a biológiai oxidációkor keletkező szén-dioxid kimutatást vizsgáltuk.

 

 

 

 

 

 

 

1.1.6     AZ ANYAGSZÁLLÍTÁS SZERVRENDSZERÉNEK MEGISMERÉSE ANATÓMIAI, ÉLETTANI ÉS KÓRTANI SZEMPONTBÓL

 

 

 

Anatómiai atlasz, feladatlapok és metszetek segítségével elsajátítottuk az anyagszállítás szervrendszerét. Vizsgálatokat végeztünk fény- és sztereomikroszkópokkal. Vérnyomást mértünk, vérképet elemeztünk. Sertés- és csirkeszívet boncoltunk.

 

 

 

 

 

1.1.7     A KIVÁLASZTÁS SZERVRENDSZERÉNEK MEGISMERÉSE ANATÓMIA,K ÉLETTANI ÉS KÓRTANI SZEMPONTBÓL

 

 

 

Feladatlapok és anatómiai atlasz segítségével betekintést nyerhettünk a kiválasztás szervrendszerébe. A tanulók önállóan végeztek metszetelemzéseket fénymikroszkóppal. Megbeszéltük a vizelet klinikai laboreredményét, melyik kifejezés mit jelent. Ph és gyorstesztek segítségével megvizsgáltuk a vizeletet kémiailag. Disznóvesét boncoltunk, amelyet utána sztereomikroszkóppal elemeztünk.

 

 

 

1.1.8     A SZAPORODÁS SZERVRENDSZERÉNEK MEGISMERÉSE ANATÓMIAI, ÉLETTANI ÉS KÓRTANI SZEMPONTBÓL

 

Feladatlapok és az anatómiai atlasz segítségével megismerkedhettek a tanulók a szaporodás szervrendszerével. Önállóan elemezhettek metszeteket fénymikroszkóppal. Közösen megtekintettük Az ember szaporodása című filmet.

 

 

 

1.1.9     A SZABÁLYOZÁS SZERVRENDSZERÉNEK MEGISMERÉSE ANATÓMIAI, ÉLETTANI ÉS KÓRTANI SZEMPONTBÓL

 

 

 

A szabályozás szervrendszerét feladatlapok megoldásával, anatómiai atlasszal és metszetek elemzésével sajátították el a tanulók. Érdekes volt számukra a sertés agyvelő boncolása.

 

1.1.10AZ IDŐSKOR PROBLÉMÁINAK ÉS AZ ÖNKÉNTES MUNKA JELENTŐSÉGÉNEK BEMUTATÁSA. KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS EGYNAPOS SEBÉSZETI ÉS REHABILITÁCIÓS CENTRUM, VÁRPALOTA

 

 

 

Hőber Emőke vezetésével betekintést nyerhettünk a várpalotai Közép-Dunántúli Regionális Egynapos Sebészeti és Rehabilitációs Centrum életébe és munkájába. Érdekes volt a tanulók számára az egészségügyben használat eszközök, valamint a műtő megtekintése.

 

 

 

 

 

1.1.11SZAKIRODALOM FELDOLGOZÁSÁVAL BESZÁMOLÓ KÉSZÍTÉSE

 

 

 

Munkánk során nemcsak gyakorlati feladatokkal találkozhattak tanulóink, hanem elméleti tudásbővítéssel is. Természettudományos szakfolyóiratokból önállóan, mindenki egyénre szabott témát választott, amelyet tanári vezetéssel feldolgozva kiselőadásra vagy beszámolóra készítettek elő. Annak megfelelően, ki melyik formát választotta.

 

 

 

1.1.12A TESTI ÉS LELKI EGÉSZSÉG EGYSÉGÉNEK BEMUTATÁSA: „ILYEN AZ EMBER?” ELŐADÁSSAL

 

 

 

Dr. Gombás Judit előadónk segítségével a tanulók betekintést nyerhettek a témába, hogy mennyire fontos, hogy nemcsak testünk, hanem lelkünk is egészséges legyen. Érdekes interaktív előadással, a diákokat megmozgató témával és módszerekkel mutatta be nekünk, hogy milyen az ember.

 

 

 

1.1.13AZ EMBERI TEVÉKENYSÉG ÉS KÖVETKEZMÉNYEINEK BEMUTATÁSA A „MAGYAR ALKOTÓK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOKBAN” ELŐADÁSSAL

 

 

 

Próder István Magyar alkotók a természettudományokban című előadását rendkívüli helyen, a várpalotai Thury várban hallgathattuk meg. Azért különleges, mert a várban működő Magyar Vegyészeti Múzeum idén ünnepli 50. évfordulóját, amely alkalomból felújított és modernizált kiállítással ünnepelnek. Az előadás után megtekinthettük az újra megnyitott kiállítást is.

 

 

 

1.1.14A BIODIVERZITÁS BEMUTATÁSA A „ROKONLÁTOGATÁS” PROGRAMMAL. KITTENBERGER KÁLMÁN ÁLLATKERT, VESZPRÉM

 

 

 

A Kittenberger Kálmán Állatkertbe tettünk látogatást, Veszprémbe. Célunk az volt, hogy állatkerti sétával mutassuk be a biodiverzitást, ismerjük meg az állatfajokat közelebbről.

 

 

 

1.1.15SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉNETI MÚZEUM, BUDAPEST

 

 

 

Budapestre, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba látogattunk el. Néhány tanulónak ez azért is volt nagy élmény, mert még nem mindenki járt Budapesten, főleg nem múzeumban. Így nem csak tudásbővítés szempontjából volt érdekes a kirándulás, hanem élményekben is gazdag és emlékezetes. Az állandó kiállításban a tanulók megtekinthették a 20. század elejéig tartó fejlődés tárgyi, művészeti és írásos emlékeit, múzeumi tárlatvezető segítségével megismerkedhettek az orvostudomány és a gyógyszerészet hazai és nemzetközi történetével.

 

 

 

1.1.16CÉL, HOGY LÁSSÁK: „…ILYEN AZ EMBER, EGYEDÜLI PÉLDÁNY…”. ZÁRÓ FOGLALKOZÁS, BESZÉLGETÉS A MEGHÍVOTT VENDÉGEKKEL

 

 

 

Zárófoglalkozásunk mottója, egész fél éves műhelymunkánk összegzése: „… ilyen az ember, egyedüli példány…”. Záró foglalkozásunk során Török Adél tartott előadást Ember a világban címmel. Majd ezt követően örökös nagyítóköri tagokkal, meghívott vendégekkel beszélgettünk kötetlenül, kerti parti keretein belül.

 

 

 

 

 

2         PROGRAMJAINK

 

2.1      FÖLD ITT, VÍZ OTT, KÖRNYEZETVÉDELEM MINDENHOL 6. VESZPRÉM MEGYEI VERSENY

 

Az idei évben immár hatodik alkalommal szervezhettük meg a Föld itt, víz ott, környezetvédelem mindenhol természettudományi megyei versenyt. A helyszín újra a Magyar Vegyészeti Múzeum. Tájékoztatást Csiki Noémi, Kuti Albert és Simon Patrik adott a versenyről:

 

 

 

„2013. április 17-én hatodik alkalommal rendezték meg a Föld itt, víz ott, környezetvédelem mindenhol elnevezésű természettudományos versenyt Várpalotán a Thury várban. Nyolc csapat indult a Veszprém megyei vetélkedőn, köztük mi is, a Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola diákjai, azonban hűen a hagyományokhoz mi helyezést nem érhettünk el, csak különdíjat kaptunk. Mint mindig, idén is érdekes és izgalmas feladatokat állítottak össze a rendezők. Az izgalmakat fokozta a helyszínünk is, az idén 50 éves a Vegyészeti Múzeum újra megnyitotta kapuit nekünk. A rendezvény végén érdekes és értékes ajándékot kapott minden résztvevő. Első helyen a Rákóczi Telepi Általános Iskola (Várpalota), második helyen a Báthory István Általános Iskola (Veszprém), a harmadik helyen a Weöres Sándor Általános Iskola (Pápa) végzett.

 

Két társammal nagyon jól éreztük magunkat. Sok tanulságos dolgot tapasztaltunk. Társainkkal várjuk a következő évi versenyt, mert izgalmas játszva tanulni és rengeteg érdekes dolog szokott lenni.”

 

Forrás: http://nagyito.ktm-varpalota.hu/nagyito/index.php?option=com_content&view=
article&id=20&Itemid=9

 

 

 

2.2      MI TEHETSÉGNAPUNK

 

 

 

Az idei tanév végén újra megszerveztük a MI Tehetségnapunkat. A kis- és nagygimnazisták előadásokat tartottak általuk választott témában, átélhették az „előadói létet”, példát mutathattak kortársaiknak. Meghívott, önkéntes előadónk, Kinyó Zsolt mesélt túrázásairól, az azok során átélt élményekről, életérzésről. Kiosztásra került a Legtisztább osztály oklevél, valamint a végzős nagyítóköri tagok megkapták Örökös nagyítóköri oklevelüket.

 

 

 

A nap eseményeinek összefoglalójaként álljon itt Simon Patrik, a Nagyítókör diák elnökének beszámolója:

 

 

 

„A várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskolában immár hatodik éve működik egy természettudományos szakkör, a Nagyítókör. Az idei évben az anatómia került górcső alá. A sok érdekes kísérlet, elméleti és gyakorló óra mellett sok előadó is meglátogatott minket. Az ember felépítésének az elsősegély oktatással és elménk megismerésével is gazdagabbak lettünk ebben a tanévben. Érdekes volt látni, hogyan működünk mindannyian.

 

A gyakorlati órák közé tartozott az állati szervek preparálása, mikroszkópos vizsgálata és metszetek megismerése. Idén is immár hatodik alkalommal rendeztük meg a MI Tehetségnapunkat. Sok érdekes témát mutattunk be előadások keretén belül, többek között az év élőlényei, a biológiai óra és a testbeszéd. Az izgalommal tele várakozást minden előadó átélte. Előadásainkat érdeklődve figyelték a közönségben ülő iskolatársaink. A végén meglepetés gitárkoncert és az örökös nagyítóköri oklevelek átadása történt, melyet a szakköri munkában részt vett végzős tanulók kapnak minden évben. Ezzel lezártuk az idei tanévet a szakkörrel, de már várjuk a következőt.”

 

Forrás: http://nagyito.ktm-varpalota.hu/nagyito/index.php?option=com_content&view=
article&id=21&Itemid=10

 

 

 

3         ONLINE ELÉRHETŐ DIGITÁLIS ANYAGOK

 

 

 

3.1      FILMFELVÉTELEK

 

MI Tehetségnapunk

 

http://www.youtube.com/watch?v=XF2ftTl7CMQ&feature=youtu.be

 

 

 

3.2      FÉNYKÉPEK

 

Föld itt, víz ott, környezetvédelem mindenhol Veszprém megyei vetélkedő

 

https://plus.google.com/photos/106424115312586738382/albums/5868449513526304337

 

 

 

 

 

MI Tehetségnapunk

 

https://plus.google.com/photos/106424115312586738382/albums/5889028302098163009

 

Statisztika

Cikkmegtekintések találatai
369169

Látogatók

Oldalainkat 41 vendég és 1 tag böngészi