FaceBookGoogle+Youtube

KTM G+

KTM Facebook

Tanköny

Tisztelt Szülők, kedves Tanulók!

 

Tájékoztatni szeretnénk Önöket a 2017/2018-as tanévre vonatkozó tankönyvekkel kapcsolatban.

A Kormány 1265/2017. (V.29.) határozata értelmében az eddig felmenő rendszerben történő ingyenes tankönyvellátást a 2017/2018-as tanévtől egy ütemben vezeti be az 5-8. évfolyamokra, valamint kiterjeszti a középiskola 9. évfolyamára is.

Ez azt jelenti, hogy általános iskolás diákjaink, illetve a 9. osztályos középiskolás diákjaink ingyen kapják a tankönyveket. Ők szeptember 1-jén, az első tanítási napon, vagy az utána követező héten vehetik át tankönyveiket az iskolában.

A középiskola 10-13. évfolyamán tanulókra továbbra is a korábbi törvények vonatkoznak. Ők a korábbi feltételek teljesülése alapján vehetik igénybe az ingyenes tankönyveket.

A tanuló

a) tartósan beteg (csatolandó: 2017. január 1-jén vagy azt követően érvényes szakorvosi igazolás)

 

b) mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd (csatolandó: a Szakértői Rehabilitációs Bizottság szakértői véleménye)

 

c) három vagy több kiskorú, illetve eltartott gyermeket nevelő családban él (csatolandó: 2017. augusztusi igazolás a családi pótlék folyósításáról: MÁK igazolás, bérjegyzék, postai szelvény vagy folyószámla-kivonat)

 

d) nagykorú és saját jogán iskoláztatási támogatásra jogosult (csatolandó: 2017. augusztusi igazolás a családi pótlék folyósításáról: MÁK igazolás, bérjegyzék, postai szelvény vagy folyószámla-kivonat)

 

e) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül (csatolandó: 2017. október 1-jén vagy azt követően érvényes önkormányzati határozat)

 

f) nevelésbe vett gyermek esetében (csatolandó: 2017. október 1-jén vagy azt követően érvényes Kormányhivatal határozat)

Az igényeket a tanulók az előző tanév végén leadták. Kérjük, a szükséges igazolásokat legkésőbb 2017. szeptember 6. szerdáig az iskola Gazdasági Irodájában leadni szíveskedjenek!

Minden igazolásnak 2017. október 1-jén érvényesnek kell lennie! Az igazolás bemutatása nélkül ingyen tankönyvet nem kaphat a tanuló!!!

Akinél változás van és jogosult ingyen tankönyvre, szeptember 1-ig jelezze a Gazdasági irodában, a szükséges dokumentumok bemutatásával!!!

Felhívjuk figyelmüket, hogy egy-egy tankönyvet a diákoknak évekig használniuk kell, mivel tartós tankönyvek, ezért amennyiben súlyosan megrongálódik a könyv, azt a tanév végén ki kell fizetni!

A tankönyvek ára fizetős diákok esetén:

X.A osztály: 9800 Ft

XI.A osztály:

angol tagozatosok: 17545 Ft

többi tagozat: 14910 Ft

XII.A osztály:

angol tagozatosok: 6165 Ft

többi tagozat: 3530 Ft

XII.B osztály (2 éves szakközépiskola):

angolul tanulók: 13350 Ft

németül tanulók: 9330 Ft német könyv nélkül, német könyv a pótrendelés során

XIII.C osztály: 13310 Ft

Aki június 30. után iratkozott be iskolánkba, pótrendeléssel tudunk számára tankönyvet biztosítani.

A tankönyveket az első tanítási napon, szeptember 1-jén lehet átvenni Buzás Erika tanárnőnél.

Mivel a tankönyvek a héten megérkeznek az iskolába, a csekkek viszont csak szeptemberben, szeretnénk a Családok tankönyvvel kapcsolatos teendőit és az első hetet megkönnyíteni. Ezért az iskola vállalja, hogy a tankönyvek árának behozásával a diákok megkapják tankönyveiket, így megkíméljük Önöket a postán való hosszas sorban állástól. Kérjük, a tankönyvek összegét pontosan hozzák az iskolába!

 

 

Statisztika

Cikkmegtekintések találatai
395242

Látogatók

Oldalainkat 39 vendég és 5 tag böngészi